Bárka Családi Napközi

Rólunk

A családi napközinket egyrészt azért nyitottuk meg, mivel, mint az országban szinte mindenhol, Csillaghegyen is kevés a bölcsődei és óvodai férőhely. Családi napközink szülő helyettesítő szerepet tölt be, együttműködő partnerek szeretnénk lenni. Ezen kívül egy alternatíva is, ha valaki keresztyén bölcsödébe/óvodába szeretné járatni a gyermekét.

A Bárka Keresztény Családi Napközi az 1-5 év közötti gyermekek részére nyújt napközbeni ellátást.

Családi napközinkben a nevelés keresztény szellemiségben történik. A keresztény erkölcsi értéket tartjuk fontosnak, és ezt a mindennapi életben igyekszünk életre kelteni: szeretet, megbocsátás, engedelmesség, segítőkészség.
Isten Igéje természetes kapcsolódási pont lesz mindenre, ami csak előfordul az óvodában, a családban. Végső célunk nem elsősorban a keresztyénséggel kapcsolatos tények megismertetése, hanem az, hogy a gyermekek saját tapasztalatokra tegyenek szert Isten szeretetéről és jelenlétének valóságáról.

Nevelési programunk ezen kívül a gyermek alapvető tevékenységére, a játékra épül. Kiemelkedő fontosságú az alacsony csoportlétszám, melyben lehetőség nyílik a gátlásos, nehezen oldódó gyermek számára is a beilleszkedésre.
Lehetőséget adunk a megfelelő mennyiségű és minőségű sportolásra (zenés torna, napi testedzés, évszaktúrák), ezáltal az egészséges életmód biztosítására.

A gyermekek gondozását óvodapedagógusok végzik.

Szeretettel várunk minden gyermeket,

  • akinek nem jutott hely a bölcsődében, óvodában,
  • aki több figyelmet, szeretetet,egyéni fejlesztést igényel, vagy
  • aki csak nehezebben illeszkedik be egy nagy létszámú csoportba, de
  • azokat is szeretettel várjuk, akik csak heti pár napot, vagy napi pár órát szeretnék igénybe venni családi napközinket.

Óvodai életünk sokszínűségéhez hozzájárulnak a bábszínház látogatások, rendszeres kirándulások, kulturális rendezvényeken való részvételek valamint a játékos ismerkedés az angol nyelvvel.

Amennyiben szeretné gyermekét egy városi zajtól mentes, csendes, nyugodt helyen fekvő családi napközibe járatni, kérjük térjen be hozzánk. Mi mindent megteszünk, hogy gyermeke életében minél maradandóbb emléket hagyjanak az óvodai évek.

Bárka Keresztény Családi Napközi - Bölcsöde pótló gyermekfelügyelet (Csana).
Cím: Budapest, III. kerület, Csillaghegy, József Attila u. 28.